2015. június 16., kedd

Fogpótlás

Napjainkban a fogpótlás már nemcsak az idősebb korosztályt érinti, hiszen a fiatal felnőttek között is nagyon sokan küzdenek foghiánnyal.
Éppen ezért a fogpótlás esztétikája ma fontosabb, mint eddig bármikor, és ezt a fogpótlás technológiai fejlődése igazolja.

Az ép fogazat helyzete hazánkban

Egy szűrővizsgálat alapján – ép fogazat és egészséges íny tekintetében - erősen elmaradunk a nyugat-európai helyzettől. Ez az alapvető oka, hogy már egészen fiatalon is felmerül a fogpótlás kérdése.
A konkrét számok azonban sokkolóak már a 14 évesek körében is. Jelenleg a 14 éves gyerekek 13%-ának egészséges az ínye és teljesen ép a fogazata. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy 87%-nak fogászati kezelésre lenne szüksége.
Így már nem nehéz elképzelni, hogy a fiatal felnőttek döntő többségének milyen állapotba kerülnek a fogaik 20 éves korukra. A fiatalok esetében is elmondható, hogy rendszerint foghiánnyal küzdenek, fogpótlás lenne szükséges a számukra.

Az általános fogászati állapot oka Magyarországon

Első gondolatunk az lehetne, hogy egy ország gazdasági helyzetével szoros összefüggésben áll a lakosság fogászati állapota. Ez azonban csak érintőlegesen igaz.
Természetesen van némi köze a fogászati állapotoknak a zaklatott életkörülményekhez, de ez igen kis százalékban befolyásolja a fogak állapotát. Az okok egész máshol keresendők.
Második okként rögtön a fogászati kezelések árfekvését szoktuk emlegetni, melyet nem mindenki tud megfizetni, ebből adódóan nemcsak a fogpótlás, de az egyéb kezelések is elmaradnak olykor. Ám még mindig nem jutottunk el a valódi okhoz.
A rossz fogászati állapotok elsődleges oka az elégtelen szájhigiénia. Ennek nem igazán van köze a gazdasági állapotokhoz, hiszen a fogkefe, fogkrém és egyéb eszközök mindenki számára megfizethetők. Ez a legfontosabb tényező a megelőzés kérdésében. A gondos fogápolás biztosíthatná, hogy ne kelljen már fiatal felnőttként a fogpótlás kérdésén gondolkodnunk.

Fogpótlás nélkül

A fenti statisztikai adatokból látható, hogy a lakosság nagy részének már egészen fiatalon szükséges a fogpótlás.
Sajnos, amikor eljutunk abba az állapotba, amikor már visszafordíthatatlan a folyamat, akkor az egyedüli megoldás a fogpótlás. Ez szükséges ahhoz, hogy a további romlást megakadályozzuk és az egyéb következményeket megelőzzük.
Ennek ellenére, a fiatalok többsége úgy gondolja, hogy a fogpótlás még várhat, hiszen még mindig az a tévhit vezérli őket, hogy a fogpótlás a középkorúak „kiváltsága”, tehát ez még ráér. Minden egyes hónap, illetve év, ami úgy telik el, hogy a fogpótlás halogatásra kerül, egyre rosszabb állapotokat idéz elő a szájüregben. Ez akkor is így van, ha a többi, még meglévő fogra vigyázunk és rendszeresen ellenőriztetjük azokat. Ezzel ugyanis a fogak vándorlása – ami a fogpótlás hiányában minden esetben megtörténik – nem megakadályozható.
Minél hosszabb időn keresztül kerül halogatásra a fogpótlás, annál rosszabb állapotba kerül a fogak „állása”, az íny egészsége, valamint a csontállomány. Így a későbbi fogpótlás egyre bonyolultabbá válik.
Minden foghiány helyén az íny egy része kikerül a megterhelés alól, ez pedig azonnali csontlebomlást eredményez. Minél tovább tartjuk fenn ezt az állapotot, tehát minél tovább halogatjuk a fogpótlást, annál rosszabb állapot alakul ki.
Így történhet meg az, hogy amikor ténylegesen alávetjük magunkat a kezelésnek, akkor nem végezhető el egyszerűen a fogpótlás. Például fogbeültetés előtt csontpótlásra van szükség. Ez komplikáltabb és drágább megoldást eredményez. Mindennek oka a fogpótlás halogatása.

Egészségügyi következmények

Egészen eddig csak a szájüregi állapotokat taglaltuk, melyek fogpótlás hiányában előállhatnak, ám ennek egyéb egészségügyi következményei is vannak, amiket érdemes tudni.
Ezek az egészségügyi következmények sok esetben olyanok, hogy teljesen elhatároljuk a fogpótlás hiányától, illetve a rossz szájüregi állapotoktól. Látszólag ugyanis semmi közük hozzá, ezért sokszor teljesen máshol keressük az okokat.
Nagy általánosságban elmondható, hogy az immunrendszer állapota – ami nagyon sok szerv működését (együttműködését) foglalja magában – szoros összefüggésben áll a szájüregi állapotoktól. Ennek ellenére ritkán tudatosítjuk magunkban a valódi okot. Olykor előfordul, hogy rengeteg kivizsgálásnak vetjük alá magunkat, és mindeközben egyetlen szakorvos sem említi meg okként a fogak állapotát.
Lehetne részletesen taglalni a különböző betegségeket, rendellenességeket, szervek működésének módosulását és ezek további következményeit, de ez olyan listát ölelne fel, amihez több száz oldal is kevés lenne. Éppen ezért elegendő, ha az egésznek a gyökerét, a kiindulási alapját vizsgáljuk meg.
Vegyünk példának egy olyan szájüreget, ahol van egy-két foghiány. Amennyiben ez éveken át tartósan fennálló állapot, tehát nem történik meg a fogpótlás, akkor elkerülhetetlen a gyulladás kialakulása. A szájüregi gyulladás szinte észrevétlenül alakul át az egész szervezetre kiterjedő gyulladássá. Ez olykor nem jár túlzott fájdalommal vagy hőmérséklet-emelkedéssel, ezért mondhatjuk, hogy szinte észrevétlen. Ám napról napra egyre jobban gyengíti az immunrendszert.
Ha figyelembe vesszük a fenti statisztikai adatokat, akkor ez az állapot már huszonéves korra elérhető. Így már jobban érthető, hogy miért olyan gyakori már egészen fiatal korban a krónikus fáradtság, a különböző allergiák kialakulása, valamint a megmagyarázhatatlan okból történő szervi rendellenességek.
Elképzelhető, hogy első olvasatra túl egyszerűnek tűnik, ám mégis az a helyzet, hogy fogpótlással mindez elkerülhető, megelőzhető lenne. Ám soha nincs késő az egészségügyi állapoton javítani. Mindehhez mindössze fogpótlás szükséges.
Előfordul, hogy az egészségügyi következmények súlyosabbak az átlagosnál. Ilyen esetben nem mindig hozható helyre az okozott károsodás. Ám fogpótlás nélkül a helyzet egyre csak romlik. Ezért nem érdemes tovább halogatni. A fogpótlás minden esetben jobb állapotokat teremt.

A fogpótlás egészségre gyakorolt hatása

A fenti leírásból logikusan következik, hogy fogpótlás révén – különböző mértékben ugyan - az egészségkárosodás visszafordítható.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy fogpótlás után az immunrendszer oly mértékben megerősödik, hogy az olykor kialakult allergiák is megszűnhetnek. Gyakori eset, hogy a krónikus fáradtság egyik napról a másikra eltűnik, mintha soha nem is lett volna. Mindez a szervezetben kialakult általános gyulladás csökkenésének, illetve megszűnésének köszönhető.
Álljunk meg egy pillanatra és gondoljuk végig, milyen mértékben változna meg az életünk, ha egészségesebbek lennénk.
Ez most fogpótlás révén megvalósítható! Tegye meg Ön is önmagáért! Soha nincs túl késő!
http://fogpotlas.eu/bejelentkezes/